SZC logo

Zalaegerszegi Szakképzési Centrum

OM kód: 203067 | 8900 Zalaegerszeg, Déryné utca 1.

Intézmény logo

Zalaegerszegi SZC Széchenyi István Technikum

  • Hírek
  • Közérdekű adatok
  • KRÉTA
Széchenyi 2020

Nappali szakmai oktatás 25 éves korig

A szakképzés lehetőséget biztosít a szakmát szerezni vágyó, vagy magukat átképezni kívánó felnőttek számára is.

Az első kettő, Szakmajegyzék szerinti szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül az állam által, illetve az együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott szakképző intézményben ingyenes.

A szakképzés új rendszerében megszűnt a nappali és esti munkarend eddigi éles elhatárolása, a felnőttek szakmai oktatása rugalmasan szervezhető. A huszonötödik életévét be nem töltött jelentkező választhat, hogy tanulmányait nappali rendszerben tanulói jogviszonyban, vagy munkavégzés mellett, felnőttképzési jogviszonyban kívánja folytatni. Ez azt jelenti, hogy akár második szakmáját is tanulhatja tanulói jogviszonyban. A huszonötödik életévüket betöltött személyek oktatása felnőttképzési jogviszonyban történik, akár nappali, akár nem nappali rendszerben tanulnak.

A korábbi tanulmányok, megszerzett ismeretek és gyakorlat beszámítható, a képzési idő a beszámítás alapján rövidülhet.

A szakképzés feladata, hogy széles ágazati-szakmai alaptudást és a foglalkoztatók által elvárt kompetenciákat adjon.

Miért jó felnőttként új szakmát tanulni?

Az élethosszig tartó tanulás jegyében lehetőség van arra, hogy munka és család mellett is átképezzék vagy továbbképezzék magukat az emberek. A szakképző intézménynek lehetősége van arra, hogy a képzésre jelentkezők előzetes tudását felmérje, korábban szerzett munkatapasztalatait figyelembe vegye. Ez által lényegesen hatékonyabb, differenciáltabb lehet a képzés, és a képzési idő is jelentősen lerövidülhet.

Technikum:

A technikum kizárólag szakmai vizsgára felkészítő képzéseire érettségi végzettséggel lehet jelentkezni. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak szerint rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló oklevelet szerezhet a tanuló, illetve a képzésben részt vevő.

Szakképző iskola:

A szakképző kizárólag szakmai vizsgára felkészítő képzéseire azok jelentkezhetnek, akik legalább a középiskola tizedik évfolyamát elvégezték. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak tükrében rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló szakmai bizonyítvány szerezhető.


Szakmák

Automatikai technikus illusztracio

Automatikai technikus

Elektronika és elektrotechnika


Erősáramú elektrotechnikus illusztracio

Erősáramú elektrotechnikus

Elektronika és elektrotechnika


Általános információk az érettségire épülő nappali képzésről:

  • A képzési idő 2 tanév.
  • Jelentkezőket 25 éves korig fogadunk. A 2019. évi LXXX. törvény a szakképzésről 53. §. (2.) bekezdés szerint: Tanulói jogviszony tanköteles kiskorúval, továbbá a nappali rendszerű szakmai oktatásban részt vevő tanulóval hozható létre annak a tanévnek az utolsó napjáig, amelyikben a tanuló a huszonötödik életévét betölti.
  • A nappali rendszerű képzésben diákigazolványt is igényelhető. Családipótlék a Magyar Államkincstár által meghatározott életkorig jár, jelenleg a 20. életév betöltéséig.
  • Minden első szakmát tanuló ösztöndíjra jogosult.
  • A szakmai oktatás ágazati alapvizsgával záruló (I. félév végén) ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. A sikeresen teljesített ágazati alapvizsgát követően szakirányú oktatás következik, szakképzési munkaszerződéssel külső gyakorlati munkahelyen.
  • Szakmai vizsgával zárul, és technikusi oklevél szerezhető.
  • Az ágazati alapoktatásban ösztöndíj jár, majd az ágazati alapvizsga után ösztöndíjban, vagy munkabérben részesülhetsz a duális képzésben szakképzési munkaszerződéssel.
  •  Az ösztöndíj, munkabér mértéke a jelenleg hatályos minimálbérhez van kötve, így annak változása az ösztöndíjat is befolyásolja jelenleg.
  • A juttatásoknál fontos szempont a tanulmányi eredmény (az ágazati alapoktatás után) és az igazolatlan hiányzás is.
  • Jelentkezési határidő: 2021. augusztus 31.

Általános információk a technikumról

A technikusképzés 5 éves, egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. A négy kötelező közismereti tárgyból tesznek érettségit a diákok, a technikusi szakképesítés szakmai vizsgája lesz egyben az ötödik érettségi tárgy. Így 13. év végi sikeres vizsga után kap bizonyítványt a tanuló. Kézhez kapja az érettségi bizonyítványát és a technikusi végzettségét igazoló oklevelét. A technikusi vizsga emelt szintű érettségi tantárgynak számít. A technikumban végzettek jelentős előnyt élvezhetnek majd a felsőoktatási felvételinél, szakirányú továbbtanulásnál.

A diákok először ágazatot választanak, majd a 10. évfolyam után történik a szakmaválasztás. Az első két év ágazati ismereteket adó képzése után a második ciklusban duális képzés folyik. A képzés időszakában a tanulószerződés átalakul munkaszerződéssé, amely a képzés alatt jövedelemhez juttatja a tanulót.

Általános információk a szakképző iskoláról

A szakképző iskola hároméves, célja a szakmára való felkészítés. Az ágazati ismereteket adó első év és ágazati alapvizsga után, a 9. osztály végén történik a tényleges szakmaválasztás.

A szakképzés megkezdésekor a tanulók (a 9. évfolyamon) ágazati alapvizsgára készülnek, tanműhelyi keretek között, majd a következő két évben duális képzés formájában vállalatoknál, vállalkozóknál szakképzési munkaszerződéssel folytatják tanulmányaikat.

 A tanulmányok végén szakmai vizsgát téve szakmai bizonyítványt szereznek. A szakképző iskolában a szakmai vizsga után további két év alatt esti tagozaton lehet érettségizni.
képző évfolyam elvégzése után a tanulóknak lehetőség nyílik:
– munkába állni
– két év alatt érettségi vizsgát tenni
– ezt követően tovább tanulhatnak technikumi szakon vagy felsőoktatásbanű

Az általános iskolát végzőknek ajánljuk technikumi és szakképző iskolai kézéseinket ezen a linken.


Partnereink

SZC logo

Zalaegerszegi Szakképzési Centrum


    • Intézmény logo
    • Zalaegerszegi SZC Széchenyi István Technikum

      8900 Zalaegerszeg, Déryné utca 1.

    • Telefon: +36 30 451 1509

      E-mail: titkarsag@szechenyitechnikum.hu

      OM azonosító: 203067


    2022Zalaegerszegi SZC Széchenyi István Technikum